Lépj be a MiVi Klubba!
Keresés
Szavazz a legszebb fekete ruhára! # 34 komment
És legyél ott a Rexona Crystal Divattervező Verseny divatbemutatóján!
A Rexona Crystal egy különleges, hazánkban egyedülálló kezdeményezéssel szeretné megörvendeztetni a divat szerelmeseit. Január elején országos divattervező versenyt hirdettünk. A verseny célja, hogy az új divattervező generáció felkarolásával felpezsdítsük a hazai divatszakmát, megajándékozva Téged a jövő álomruháival, a fiatal tervezőket pedig az ismerté válás lehetőségével.
A pályázók feladata az volt, hogy megálmodják a 10 fekete ruhából álló Rexona Crystal Kollekciót, amelyet végül 4 nyertes pályázó 3-3 ruhakompozíciójából állítunk majd össze. A 4 nyertes közül hármat a neves szakmai zsűri már kiválasztott. A 4. a közönségszavazatok alapján kerül kiválasztásra az ugyancsak a zsűri által javasolt 7 pályázóból.
A verseny csúcspontja egy látványos divatbemutató, ahol a nyertes divattervezők ruhakölteményeiből álló Rexona Crystal Kollekció és maguk a nyertesek is végül a kifutóra lépnek és megmutatják magukat a világnak. A divatbemutató különlegessége, hogy Nanushka (Sándor Szandra) nemzetközi ismertségű divattervezőnk tavaszi-nyári kollekciója is itt kerül először bemutatásra.
Nyerd meg az 50 db 2 főre szóló VIP jegy vagy a 12 nyertes ruha egyikét!
A rexona oldalán szavazz Te is a 7 pályázó közül a kedvencedre, és nyerj VIP belépőjegyet a Rexona Crystal Divattervező Verseny divatbemutatójára! A 3 legszerencsésebb szavazó a VIP belépőn kívül az egyedi álomruhákból álló Rexona Crystal Kollekció egyik darabját is megnyerheti, melyet természetesen a nyertes méretére igazítunk!
Naponta csak egyszer szavazhatsz, az általad legjobbnak tartott divattervezőre. A pályázók képei mellett található számok a szavazás jelenlegi állását mutatják. Látogass vissza naponta a rexona oldalára, szavazz, és növeld a saját, illetve az általad legszebbnek tartott kollekció tervezőjének nyerési esélyeit is!
Hozzászólás
csak rá kell kattintani a rexona feliratra (keresd a szövegben)
![]()
Én sem tudtam szavazni.Olvassa valaki ezt az oldalt a szervezők közül??
![]()
Én sem tudtam szavazni.Olvassa valaki ezt az oldalt a szervezők közül??
![]()
Talán mert vége, nem gondolod?