Lépj be a MiVi Klubba!
Keresés
Ahol már Főztek Játszóteret! # 9 komment
Ünnepeljük együtt a Gyereknapot!
Gyereknapon ünnepeljünk együtt, akár egy jó kis játszóterezéssel vagy szórakoztató gyereknapi programokkal. Esetleg mindkettővel egyszerre; a játszótereket építő Delikát8 segítségével Tiszakécskén, ahol egész nap izgalmas programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Mint minden évben, május utolsó hétvégéje a gyerekeké, így május 29-én a legfontosabb embereket ünnepeljük. A Gyereknap jó alkalom arra, hogy együtt töltsünk néhány felejthetetlen órát a gyerekeinkkel a szabadban, például játszóterezzünk egy jót, vagy látogassunk el közösen a Delikát8 tiszakécskei rendezvényére. Nem véletlenül javasoljuk ezt a programot, hiszen idén már negyedik évét kezdi, a „Főzzön Játszóteret Program", mely keretében eddig már 24 biztonságos játszótér épült fel az országban, mintegy 120 millió forintból. Ezzel pedig a Delikát8 hivatalosan is az ország legnagyobb, nem állami játszótérépítőjévé lépett elő, mely során gyerekek százai örülhetnek korszerű és izgalmas játékoknak olyan településeken is, ahol eddig erre nem volt lehetőségük.
Május 29-én Tiszakécskén együtt ünnepelhetnek kicsik és nagyok egyaránt, a Fő út és Vásár utca sarkán a Delikát8 játszótéren és környékén, ahol egész nap izgalmas programokkal várják a látogatókat a szervezők. Már délelőtt érdemes ellátogatni a rendezvényre, ugyanis a 10 órás megnyitó után 10:30-kor főzőverseny kezdődik, s helyi tánccsoportok fellépését élvezhetjük a helyszínen.
Az elkészült ételeket 13-14 óra között értékeli a zsűri, - melynek elnöke Bangó Margit lesz, - miközben a Kőbéka együttes (13:00 órai kezdettel) szórakoztatja a látogatókat. Nem kell sokáig várni az eredményhirdetésre sem, 14:15 -kor megtudhatjuk, hogy ki „főzte meg a zsűrit" szakácstudásával, ezt követően pedig Bangó Margit 15:00 órakor fel is lép a közönség legnagyobb örömére.
Aki szombaton tehát ellátogat Tiszakécskére, egészen 16:00 óráig remek programokon vehet részt, például kézműves sátorban próbálhatja ki ügyességét kicsi és nagy egyaránt. A szervezők ugrálóvárral, arcfestéssel és sorversenyekkel kívánják feledhetetlenné tenni a gyerekek számára ezt a napot, hiszen most minden valóban csak róluk szól.
A Delikát8 programja pedig tovább folytatódik idén is, 2010-ben újabb nyolc település nyerhet 5 millió forint értékű játszóteret a gyerekeknek, a helyiek összefogásával. A „Főzzön Játszóteret Program" idén január 15-től augusztus 15-ig tart, s a következő sorsolás alkalmával (június 10.) a 3. régió pályázatai közül sorsolnak (Fejér, Tolna, Somogy, Baranya megye).
Részletekért látogass el a delikat.hu oldalra, s Főzz Játszóteret Te is!
Hozzászólás
![]()
Most meg már nem látom ezt a kvízt a játékok között! Mit csinálnak ezek? ![]()
nem jó amit előbb írtam: a kérdésekre a helyes válasz: 2, 3, 1 ![]()
Vajon direkt nincs semmi köze a kérdéseknek a cikkhez?
Tudja valaki a helyes megfejtést? Mert a kérdésekre ebben a cikkben nem lehet választ kapni! ![]()